Ma este dübörgünk... Régen volt ilyen, ezzel a csapattal még sohasem így együtt, de dübörgünk... Utoljára... huszonhét évvel ezelőtt játszottunk rockot, mikor még legkisebb lányom a idilli pózban, az anyja hasában hallgatta végig a már akkor is öregfiúk rock buliját..Akkor voltunk harmincöt évesek... Úr isten, de elszaladt ez a pár év..Most voltam katona egykét éve..aztán ha utánaszámolok több mint negyven éve hogy bevonultam. Hát az idő reszelője engem is lesarkított egy kicsit..A nagy hajú barna ifjú titánból sántítós, szemüveges, öreg szürke medvét hagyott meg, kissé sorjásan... Valamikor, valaki kitalálta zenéljünk megint egyet.. ez afféle hattyúdalként felfogható dolog lenne - hullik a nép rendesen, több barátunk, lelkes bulizó távozott az örök vadász mezőre csak az elmúlt két hónapban is - hát egy utolsó buli... Az még kellene!... Hát elkezdtünk próbálni... Volt aki száguldott a húrokon, volt aki letette a lantot, mert érezte ez már nem fog menni. Maradtunk öten... és próbáltunk ahol lehetett, klubban, útmenti fogadóban.. üzem területen.. Mikor, hogy, ki volt az aki eltúrt bennünket - segítve vagy gátolva a működést... Ma viszont, végre eljött a nap, hogy mégegyszer dübörögjünk... Ott lesznek a segítők a haverok, akik már eleve az ismétlést emlegetik... Nekem meg az öreg cigány jut eszembe aki egy zenész szakszervezeti gyűlésen odajött hozzánk és könyörgött... Zenész urak... csak egy kis haklit engedjenek át nekem!.. a mamával éhen halunk.. csak egy kis haklit!...Mi ifjú rockerek mosolyogtunk rajta...ahol mi játszunk, oda maga nem való...de a kis öreg csak hajtogatta..csak egy kis haklit uraim, csak egy kicsit..Aztán eljött a mi időnk ...csak egy haknit szeretnénk uraim!..egy utolsó dübörgést.. remélem békében!..
|
